Törökország és az Európai Unió
Nem fair alkufolyamat az a tárgyalássorozat, amelyet Törökország uniós csatlakozásáról folytatnak a felek, hiszen a közösségi joganyag, amelyet Törökországnak feltételek nélkül át kellene vennie egyre csak bővül – mondta Baranyi Tamás, az Antall József Tudásközpont kutatás vezetője.
„Vannak benne olyan dolgok, amiket a törökök lényegében nem vehetnek át, tehát, hogy az Európai Unió tárgyalási stratégiájában az egy jó biztosíték, és nem is errefelé mennek a dolgok.”
Míg az Európai Unió döntéshozatali erőviszonyait is gyökeresen átalakítaná Törökország csatlakozása és nem is biztos, hogy a közösség képes lenne gazdaságilag fölzárkóztatni az új tagállamot, a csatlakozási tárgyalások folyamata mindkét félnek érdeke – vélekedett Egeresi Zoltán, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója
„Alapvetően kényelmes mindenkinek.
A törököknek ez egy nagyon jó brand:
előbb vagy utóbb az unió tagjai leszünk, nyugodtan lehet hozzánk jönni és be lehet fektetni. Nyilván komolyan kritizálni fogják az uniót, nem is érzik túlságosan fair-nek ezt a tárgyalási folyamatot, ám nem fognak kihátrálni, és nyilvánvalóan az Európai Uniónak sem érdeke ezt felmondani, az összes fontos külügyminiszter elmondja, hogy ezt a köldökzsinórt fenn kell tartani Törökországgal, különösen az utóbbi 1-2 év fejleményének tükrében, hiszen Törökország súlya a menekültválság révén iszonyatosan megnőtt.”
Magát a török csatlakozást az Európai Unió talán még 10-20 év múlva sem tudná kezelni és Törökország sem abba az irányba tart, hogy szüksége lenne a tagságra – tette hozzá Egeresi Zoltán.
Törökország és a NATO
Törökország várhatóan továbbra is a NATO oszlopos tagja marad,
még ha a kilépés lehetősége manapság egyre többször is hagyja el a vezető török politikusok száját – fogalmazott Egeresi Zoltán, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója.
„Egyelőre azért nem kell attól félni, hogy Törökország kilépne a NATO-ból. Annak nagyon nagy költsége, biztonsági költsége lenne. Ez az egész koncepció, ami beszippantotta a törököket a NATO-ba, alapvetően egy biztonsági probléma volt, nevezetesen, hogy a II. világháború végén az addig minden nagy és szuperhatalom felé ügyesen egyensúlyozó Törökország abban a helyzetben találta magát, hogy a Szovjetunió, amivel határos is volt a Kaukázusban, vezetői bejelentették, hogy bizonyos területek, amelyek valamikor orosz fennhatóság alá tartoztak, jogállását újra lehetne tárgyalni.”
Törökországnak a hidegháború alatt is voltak kisebb-nagyobb nézeteltérései az Egyesült Államokkal, ám a szövetségi tagságot nem vonták kétségbe, például az 1960-as katonai átvételkor sem – tette hozzá Baranyi Tamás, az Antall József Tudásközpont kutatás vezetője.
„Egy amerikai jelentés leírja, hogy milyen gyorsan megy a tényleges hatalom átadása egyik kézből a másikba, és úgy zárul a jelentés, hogy az amerikai szövetség és a NATO szóba sem kerül egyik oldalon sem, mindenki evidenciában tartja. Tehát ha voltak is nézeteltérések NATO-Törökország, Amerika-Törökország szinten, ahhoz, hogy ez így, diskurzus szintjén megjelenik, az egyrészt most már szinte állandó, viszont történetileg unikum.”
Egeresi Zoltán viszont úgy látta, hogy a 60-as évek közepén a ciprusi-viszony kapcsán hasonló diskurzus jelent meg a török politikában, mivel az Egyesült Államok nem akarta, hogy Törökország beavatkozzon. A kutató szerint amíg Fetullah Gülen muzulmán hitszónok az Egyesült Államokban van, addig a török vezetők alapvetően ferde szemmel néznek az USA-ra.