Sok mindenről árulkodhatnak a csontok az exhumálás után

Infostart
2016. november 15. 11:25
Exhumálták a 2010-es szmolenszki légi katasztrófában elhunyt Lech Kaczynski lengyel elnök és felesége holttestét, az év végéig pedig a többi, a lengyel nyomozás keretében tervezett kihantolásra is sor kerül. Az InfoRádió által megszólaltatott igazságügyi orvosszakértő szerint a csontokból akár újabb következtetéseket is le lehet vonni a balesetre vonatkozóan.

A lengyel államügyészség áprilisban vette át a nyomozást az akkor megszüntetett katonai ügyészségtől, és már júniusban bejelentette: exhumálják az összes el nem hamvasztott áldozat holttestét. Egy lengyel kereskedelmi rádió korábban 83 ember földi maradványairól tett említést.

Az államügyészség júniusi nyilatkozata szerint a kihantolástól az remélik, hogy megállapítják a katasztrófa során elszenvedett sérülések mibenlétét és a halál okát, ami fényt deríthet egyben a katasztrófa okára is.

Az exhumálástól azt is várják, hogy sikerüljön azonosítani azokat az áldozatokat, akiket a boncolások során Moszkvában esetleg összecseréltek. A 2013-ban és 2014-ben a hozzátartozók kérésére kihantolt kilenc áldozat közül hatnak ugyanis tévesen állapították meg a személyazonosságát, és idegen sírba temették őket.

Hat évvel később már megsemmisültek a holttestek lágyszövetei, különösen azoknál, ahol durva roncsolódást szenvedett el a test – nyilatkozta az InfoRádió által megkérdezett igazságügyi orvosszakértő.

„A csontokból a halál időpontja körüli sérüléseket fel lehet tárni. Ha korábban történt boncolás, akkor össze lehet vetni az adatokkal a csontvázon észlelt eltéréseket. Lehet olyan sérüléseket is keresni, és esetleg találni, amelyekre nem számítunk” - emelte ki Magyar Lóránt.

Úgy vélte ugyanakkor, hogy az orvosszakértő arra nem tud következtetni, robbanás vagy földbecsapódás okozta a tragédiát.

A Kaczynski házaspár koporsóit hétfőn a krakkói székesegyház egyik kriptájában egy márványszarkofágból emelték ki zártkörű egyházi szertartás keretében, a néhai elnök ikertestvére, Jaroslaw Kaczynski, valamint az elhunytak lánya, Marta Kaczynska jelenlétében.

A maradványokat átviszik a Jagelló Egyetem orvosszakértői intézetébe, ahol egy 14 fős, külföldi szakértőkből is álló csoport korszerű műszerekkel több vizsgálatot végez, DNS-mintákat is vesznek. Ezt követően az elnöki házaspárt újratemetik.

November második felében még legalább további négy áldozatot hantolnak ki Varsóban és Lublinban, az év végéig pedig az összes tervezett kihantolásra kerül sor. A hozzátartozók egy része - 17 család tagjai - október közepén nyílt levélben tiltakozott az exhumálások ellen. A többi rokon a lengyel hatóságokkal együtt fájdalmasnak, mindazonáltal szükségesnek minősítette a tervezett exhumálásokat.

A tavaly novembertől kormányzó Jog és Igazságosság nem ismeri el az orosz és a lengyel vizsgálóhatóságok eddig ismertetett eredményeit, melyek egymástól is eltérőek.

A néhai államfő és hitvese 2010. április 10-én az oroszországi Szmolenszk közelében hunyt el, amikor lezuhant az az elnöki gép, amely a 96 fős lengyel küldöttséget szállította a katyni vérengzés 70. évfordulója alkalmából rendezett gyászünnepségre.