Két új NATO tudásközpont is létesülhet

Infostart
2016. október 25. 21:00
Két új tudásközpontot is létrehozhat a NATO a meglévő 24 mellé a következő évben - mondta az InfoRádiónak a szövetség Kiválósági Központjait vezető igazgatói konferencia elnökévé nemrég kinevezett magyar ezredes.

Fazekas László a munkájában bekövetkező változásokról azt mondta ezután már nemcsak a NATO katona-egészségügyben, hanem általános NATO katonai kérdésekben is képviselnie kell a többi kiválósági központ érdekeit a NATO fórumokon.

A kiválósági központok munkájáról azt mondta: „a NATO 2002-es prágai csúcsán született arról döntés, hogy olyan szakmai műhelyeket kellene létrehozni, amelyek erősítik a NATO úgynevezett transzformációs erőfeszítéseit, amit addig az átalakítási és stratégiai parancsnokság keretein belül működtetett az Észak-atlanti Szerződés Szervezete. Az országok különböző területeken kezdtek el létrehozni ilyen tudományos, szakmai műhelyeket. Magyarország hozta létre a katona-egészségügyit, Szlovákiában van a fel nem robbant robbanóeszközök mentesítésével kapcsolatos tudásközpont, Csehországban a vegyvédelmi kiválósági központ, Németországban pedig több is van” - tette hozzá Fazekas László.

Ezek előnye, hogy plusz erőforrásokat, embereket hoztak be a rendszerbe, akik nem a NATO mindennapi misszióival vannak elfoglalva, hanem a hosszabb távú, stratégiai tervezésben tudnak részt venni – tette hozzá a NATO Kiválósági Központjait vezető Igazgatói Konferencia elnöke.

„További két képzési hely megalapítása is folyamatban van. Az akkreditációs eljárás általában úgy megy, hogy van egy menü, abból kiválasztanak egy szakterületet amely mentén létre szeretnének hozni az adott nemzetek egy ilyen kiválósági központot és tesznek egy ajánlatot a NATO transzformációs parancsnokságának” - ismertette Fazekas László.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Két új NATO tudásközpont is létesülhet
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást