Elterelő hadművelettel fékezi az Iszlám Állam Moszul ostromát

Infostart
2016. október 24. 12:50
Kilométerekre vannak már csak az iraki csapatok és szövetségeseik Moszultól, de az Iszlám Állam elterelő hadműveletként megtámadott egy közeli várost. Közben az iraki kormányt zavarja, hogy Törökország is részt vesz a harci cselekményekben.

Az iraki kurd erők, akiket török különleges egységek és mások is támogatnak, vasárnap estére kilenc kilométerre közelítették meg az észak-iraki Moszul városát. Az offenzíva megfékezésére azonban az Iszlám Állam elterelő műveletként megtámadta a közeli Rutba várost.

A kurd pesmerga harcosok előrehaladását egy sor öngyilkos merénylet és aláaknázott épület fékezte. A dzsihadisták alagutakon keresztül pedig olyan helyekre szivárogtak vissza, amelyeket korábban „megtisztítottak” tőlük.

„Nagyon súlyosak voltak az öngyilkos merényletek, sok embert elvesztettünk” - mondta Dzsamal Bajaz, egy 60 éves pesmerga fegyveres.

„Egyszer szerencsénk is volt. A ránk támadó öngyilkos merénylőnek lerobbant az autója, mielőtt a közelünkbe ért volna” – tette hozzá.

A koalíció az este és éjszaka a Moszulhoz közeli Baskia várost ostromolta. A levegőben Apache helikopterek köröztek, miközben a dzsihadisták gumikat égetve kreáltak ködöt, hogy a levegőből ne lehessen látni állásaikat.

A Guardian című brit lap riportere amerikai és brit kommandósokat is látott. A városban található dzsihadista állásokat koalíciós gépek bombázták és beszámolóik szerint három autós és három motoros öngyilkos merénylőt öltek meg.

Az elfoglalt falvakat – ahonnan a civil lakosság már elmenekült - csak lassan tudják ellenőrzésük alá vonni a kurdok: először meg kell tisztítani az utcákat és házakat a rejtett aknáktól és pokolgépektől.

Közben az iraki kormány világossá tette, hogy zavarja a török erők jelenléte és részvétele a műveletben. Irakban 500 török katona képez ki szunnita és kurd erőket és a török miniszterelnök azt mondta, hogy „ felkérésre” török tankok és tűzérség is részt vesznek a harcokban.

A bagdadi kormány szerint viszont nem volt engedélyük belépni Irakba és felszólította őket, hogy hagyják el az országot. Törökország ezt megtagadta és azzal érvelt, hogy részt kell vállalnia az Iszlám Állam elleni harcban.

A két ország szövetségese, az Egyesült Államok megpróbálja kibékíteni a feleket.

Mint a Guardian megjegyzi a Moszul visszafoglalására indított akció a legnagyobb katonai hadművelet a 2003-as amerikai vezetésű invázió után. Sok olyan erő fogott össze, amelyeket csak egy dolog egyesít: az a cél, hogy kiszorítsák az Iszlám Államot Irak második nagyvárosából.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Elterelő hadművelettel fékezi az Iszlám Állam Moszul ostromát
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást