Veszélyhelyzet egy belgiumi bevásárlóközpontban

Infostart
2016. október 22. 13:37
Veszélyhelyzet alakult egy bevásárlóközpontban szombaton a belga fővárostól, Brüsszeltől mintegy 60 kilométerre délre fekvő Chatelineau településen - jelentette a helyi sajtó.

A rendőrség többtucatnyi embert kikísért az épületből az után, hogy reggel támadók, nyilvánvalóan rablási céllal berontottak egy boltba - írta a Belga hírügynökség.

A támadók száma nem ismert. Az RTL News egy rendőrfelügyelőt idézve azt közölte, számos fegyveresről van szó, míg a La Gazette című lap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva három támadóról írt.

Daniel Vanderlick polgármester az RTL-nek azt mondta, hogy Kalasnyikov gépkarabélyból adtak le lövéseket. 

Eric De Barbander rendőrfelügyelő cáfolta a közlést, és az RTL-nek azt mondta, hogy a Kalasnyikovból nem adtak le lövéseket. Senki nem sérült meg, és a rablók kereket oldottak - tette hozzá.

Senki sem sebesült meg, úgy tűnik, hogy a támadók ékszereket akarnak elrabolni.

A rendőrség nem tesz említést arról, hogy az incidensnek lenne iszlamista vonzata.

Idén márciusban Brüsszelben 32 ember meghalt az Iszlám Állam dzsihadista szervezet támadásában.

A helyi rendőrség és a szövetségi ügyészek egyelőre nem szólaltak meg az ügyben.