Visszatérnének a német gyökerű britek?

InfoRádió
2016. augusztus 18. 15:44
Hússzorosára nőtt a német állampolgárság iránt érdeklődő britek száma – írta meg a Daily Telegraph. A londoni követségen olyanok érdeklődnek százával, akiknek a szülei, nagyszülei, vagy ők maguk zsidó származásuk miatt a náci Németországból menekültek el a második világháború vége előtt.

Thomas Harding író június 24-én délelőtt 9 óra 59 perckor, egy órával a Brexit-népszavazás eredményét közlő BBC jelentés után küldött elektronikus levelet a londoni német követségre, időpontot kérve ősei állampolgárságának visszaszerzése érdekében. Az ismert brit zsidó író nagyszülei voltak kénytelenek a 30-as évek közepén elhagyni Németországot a nácik miatt. Angliába menekültek.

Harding a Brexit-népszavazás utáni vasárnap a Guardianben írta meg, hogy bár gyerekkorában szülei minden német portékától távol tartották magukat, se mosógépet, se autót nem vettek, ami német lett volna, ő most a korábbi távolságtartás ellenére mégis visszakéri német állampolgárságát.

„Nagy-Britannia befogadta a családomat a nagy trauma idején, amiért én nagyon hálás vagyok. A német állampolgárság visszaszerzésével nem hátat fordítok az Egyesült Királyságnak, hanem Európa felé fordulok” - érvelt Thomas Harding.

Úgy tűnik, a példáját sokan követik. A német alaptörvény egyik passzusa szerint ugyanis azok a zsidók, akik a nácik elől menekülve voltak kénytelenek elhagyni hazájukat 1933 januárja és 1945 májusa között, jogosultak állampolgárságuk visszaszerzésére. És nem csak őket, minden leszármazottjukat is megilleti ez a lehetőség. A londoni német követség egyik munkatársa a Daily Telegraph-nak azt nyilatkozta, eddig évente átlagosan 20 ilyen kérés érkezett, a Brexit-népszavazás óta, 7 hét alatt viszont már több mint 400 megkeresést kaptak, ebből legkevesebb 100 esetben a szükséges nyomtatvány is beérkezett.

És vélhetően ez még csak a kezdet – véli Michael Newman, a Nagy-Britanniába menekített zsidó gyerekek és leszármazottaik szövetségének elnöke. A szervezetet is sokan keresték meg az ügyben.

Newman számításai szerint nagyjából 5000 korábbi menekült él még most is a szigetországban, leszármazottaikkal együtt több ezren élhetnek a német alaptörvény adta lehetőséggel. Hogy mégis hányan kérik családjuk egykori német állampolgárságának visszaállítását, az sokban függ attól, hogy a kilépési tárgyalásokon milyen feltételekkel válik ki a közösségből az Egyesült Királyság.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Visszatérnének a német gyökerű britek?
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást