A pápa Auschwitzban imádkozott

InfoRádió / MTI
2016. július 29. 10:54
Az egykori auschwitzi haláltábor bejárata közelében imádkozott Ferenc pápa.

A katolikus egyházfő az auschwitzi múzeumban kezdte el lengyelországi zarándoklatának harmadik napját. A szentatya gyalog ment át a kapun, ahogy ezt elődei, II. János Pál pápa és XVI. Benedek is tették 1979-es, illetve 2006-os auschwitzi látogatásukkor.

A látogatást a kommentátorok a szenvedés misztériumának megéléseként, valamint a II. János Pál által kezdeményezett, vallások közötti párbeszéd folytatásaként értelmezik.

A pápa megáldotta az egykori auschwitzi náci német haláltáborok 12 túlélőjét, akik az Auschwitz I. tábor területén várták őt. A volt lengyel, zsidó és német foglyok, illetve hozzátartozóik mindegyikéhez odalépett, és rövid személyes beszélgetés után megcsókolta, megáldotta mindegyiküket.

A katolikus egyházfő imádkozott Maximilan Kolbe halálcellájában is a volt náci német haláltábor 11. számú barakkjában, abból az alkalomból, hogy idén emlékeznek meg a lengyel ferences szerzetes vértanúságának 75. évfordulójáról.