A török lakosság nem támogatta a puccsot

Infostart
2016. július 16. 14:59
Az InfoRádió által megkérdezett turkológus szerint a lakosság nem támogatta a péntek éjjeli katonai puccsot. Dobrovits Mihály kiemelte, hogy a konfliktus eredményeként javulhat a török állam vezetésének kapcsolata az Egyesült Államokkal és Oroszországgal.

„Már korábban rebesgették Törökországban, hogy valami készül. A hadseregen belül a kormány feltételezett egy szervezkedést. Már múlt héten őrizetbe vettek több magasrangú tisztet főként a flotta állományából. Lehetséges, hogy ez egyfajta hirtelen jött megelőzőintézkedés lett volna, de az is lehet, hogy egész egyszerűen egy kalandorakció. Jelen pillanatban a kettő között ingadozhatnak a vélemények” - közölte Dobrovits Mihály.

„A Törökországban ismét népszerű párhuzamos államszervezettel és összeesküvéssel gyanúsított Fethullah Gülent szervezet hadseregbe beszivárgott tagjait vették őrizetbe, és őket gyanúsítják azzal, hogy ezt kirobbantották. Nem nagyon lehet tudni, hogy igazából mi állhatott emögött az egyébként – valljuk be utólag: kétségbeejtően – rosszul szervezett és rosszul végrehajtott akció mögött” - közölte a turkológus.

„Amikor korábban Törökországban hasonló történt, akkor percek alatt, és nagyon pontosan ment minden, most pedig gyakorlatilag a kormányfőt, illetve a köztársasági elnököt nem tudták elérni annak ellenére, hogy brutális, több halottat követelő, komoly anyagi sérülésekkel járó fegyveres harcokról van szó, ahol főtisztek tucatjait, illetve vezető belbiztonsági parancsnokok tucatjait veszik őrizetbe. Tehát valószínű, hogy volt emögött már egy komolyabb szervezés, nem egy ad hoc kiadott parancsról van szó” - véli a szakértő.

Ezt azonban megvalósítani nem sikerült – tette hozzá.

„Az teljesen egyértelmű, hogy Törökországon belül senki nem akar puccsot" - fogalmazott.

"Túlzottan fájnak a korábbi katonai hatalomátvételek emlékei. Valószínűleg a tömeges reakció is ennek volt köszönhető. Tehát nem annak, hogy a kormánypártot ennyien támogatnák – azért támogatják sokan –, de ilyen jellegű katonai hatalomátvételt senki sem akart és nem mert kockáztatni” - mondta Dobrovits Mihály.

Kérdés, hogy mi lesz Törökországgal ezek után. Valószínű, hogy javulni fog a viszony az Egyesült Államokkal, és javulni fog Oroszországgal. Egész egyszerűen nem lehet megengedni azt, hogy most, ebben a helyzetben az AKP-kormányzatot magára hagyják” - fogalmazott a turkológus.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A török lakosság nem támogatta a puccsot
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást