A V4-ek kihasználhatják az unió válságát

Infostart
2016. július 6. 14:33
Puhulhat az álláspontja az Európai Bizottságnak migrációs ügyekben, illetve a menekültkvóták kérdésében a Brexit miatt - véli Gyévai Zoltán, a Bruxinfó főszerkesztője. A folyamatban fontos szerepet játszhat, hogy július elsejétől egy visegrádi ország, Szlovákia az unió soros elnöke. További részetek szerda este 7 órától az InfoRádió Brüsszeli hét című szakpolitikai magazinműsorában.

Az olyan országoknak, mint Magyarország vagy Lengyelország, amelyek számos szempontból elégedetlenek az Európai Bizottsággal, tehát a közösségi intézményekkel, a mostani, válsághelyzet lehetőséget is kínál arra, hogy megpróbálják a saját szempontjaikat előtérbe helyezni, érvényesíteni. Az, hogy ez mennyire fog sikerülni, nem lehet tudni, hiszen azt azért látni kell, hogy miközben azzal mindenki egyetért, hogy az Európai Uniónak változnia kell, a reformok irányairól azonban teljesen ellentétesek az országok érdekei, szempontjai” -mondta Gyévai Zoltán.

A Bruxinfó főszerkesztője kiemelte, egyelőre csak abban van egyetértés, hogy el kell indulnia egyfajta önvizsgálatnak az unión belül, fontos az is, hogy van igény az egység fenntartására, a sorok összezárására is.

Magyar szempontból ez azért lehet érdekes, mert ha ezt elfogadjuk kiindulópontnak, az is elképzelhető, hogy a nagyon megosztó kezdeményezések, amelyek egyesek érdekeit sértik, nem úgy vagy nem is kerülnek napirendre. Nem csodálkoznék azon, ha a mostani helyzetben, ebben a vitában a migrációs kérdésben határozott álláspontot képviselő magyar, szlovák és lengyel kormány lehetőséget látna arra, hogy a kötelező menekültkvótáról szóló bizottsági javaslatokat kisiklassák, egy rugalmasabb modell irányába tereljék” -vélte Gyévai Zoltán.

A Bruxinfó főszerkesztője hangsúlyozta, ez egyelőre spekuláció, de nem lenne meglepő, ha a visegrádi országok vezetőinek a háttérben lenne ilyen szándéka az új helyzet meglovagolására.

Hozzátette, a mostani fél évben következő szlovák elnöksége a Visegrádi Négyek kormányai számára jó hírnek számít, hiszen nagyobb esély van arra, hogy nagyobb hatásuk legyen a vita menetére, mert ne felejtsük el, a soros elnökség mellett az Európai Tanács elnökét Donald Tusknak hívják és lengyel, szintén kellő empátiával viseltetik a Visegrádi Négyek iránt – jegyezte meg Gyévai Zoltán.

További részetek szerda este 7 órától az InfoRádió Brüsszeli hét című szakpolitikai magazinműsorában.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A V4-ek kihasználhatják az unió válságát
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást