Donald Trump üdvözli a brit kilépést

InfoRádió / MTI
2016. június 24. 16:37
Donald Trump a republikánusok várható elnökjelöltje először Twitter-üzenetben örvendezett, majd nyilatkozatban is tudatta, hogy elégedett a brit döntéssel.

Donald Trump, aki Skóciában tartózkodik, hogy megnyissa az egyik új golfpályáját, először Twitter-üzenetet tett közzé, amelyben úgy fogalmazott: a britek "visszavették az országukat, úgy, ahogyan mi visszavesszük majd Amerikát. Ez nem vicc".

A republikánusok várható elnökjelöltje ezt követően nyilatozott az újságíróknak is. "Megmondtam, hogy ez lesz, és azt gondolom, hogy ez nagyszerű dolog" - mondta, alighogy magánrepülőgépe landolt skót földön. Hozzátette: "az emberek dühösek, mindenütt a világon dühösek a határok miatt, mert idegenek jönnek az országba és átveszik a hatalmat" - fogalmazott Trump.

Az interjú után Trump még egy közleményt is kiadott, amelyben leszögezte: "az Egyesült Királyság polgárai gyakorolták minden szabad ember szent jogát, kinyilvánították függetlenségüket az Európai Uniótól és arra szavaztak, hogy ismét kézbe veszik a saját politikájuk fölötti uralmat.