Kétnapos Szeretethíd kezdődik

InfoRádió / MTI
2016. május 20. 07:34
Önkéntesek napját tartja a Magyarországi Református Egyház (MRE) szeretetszolgálata. A nyolcadik alkalommal megszervezett, Szeretethíd elnevezésű kétnapos programon több mint húszezren vesznek részt szerte a Kárpát-medencében - közölte az MRE kommunikációs szolgálata az MTI-vel.

A Szeretethíd célja, hogy megmutassa, a reformátusok képesek és készek tenni a környezetükben élőkért - írták a szervezők.

A programok között szerepel biciklitúrával egybekötött szemétszedés az erdélyi Királyhágó-melléken, értelmi fogyatékos fiatalok vendégül látása egy szentendrei pékségben vagy rönkbútorok készítése a szlovákiai Oroszkán. Délpesten menhelyi kutyákat sétáltatnak, Gyulán a kórházban fekvő gyerekeknek olvasnak mesét, a Hajdú-Bihar megyei Bagaméren pedig játszóteret építenek majd az önkéntesek.

A Magyar Református Szeretetszolgálat több módon nyújt segítséget a rászorulóknak, emellett kifejezetten fontosnak tartja, hogy felhívja a figyelmet az elesettekre és megmutass: mindenki képes segíteni a környezetében élőkért akár adományozással, akár figyelmességgel vagy önkéntességgel - olvasható a közleményben.

A program fővédnökei idén Fekete Károly tiszántúli református püspök és Gundel Takács Gábor televíziós szerkesztő-műsorvezető.