Megtalálták az eltűnt repülőgép roncsait

InfoRádió / MTI
2016. május 19. 15:19
Az eltűnt egyiptomi gép roncsdarabjait megtalálták Kárpathosz görög sziget közelében.

Az eltűnt egyiptomi utasszállító repülőgép után kutató görög fregatt két, narancssárga színű, a víz felszínén úszó műanyag tárgyat talált a tengeren a Görögországhoz tartozó Kárpathosz szigettől mintegy 370 kilométerre délre - jelentette csütörtökön a görög állami televízió a görög hadsereg vezérkarára hivatkozva.

A honvédelmi miniszterre hivatkozó híradások szerint egyiptomi hajók, megint más források szerint egy egyiptomi felderítő repülőgép találta meg a roncsdarabokat.

Görög tisztviselők közölték, hogy a megtalált tárgyak az EgyptAir egyiptomi légitársaság csütörtök hajnalban eltűnt utasszállítójából származnak.

A görög hadsereg egyik tisztségviselője szerint az egyik darab esetében egy téglalap alakú tárgyról van szó. Korábban, ugyancsak görög illetékesek azt közölték, hogy a vízen lebegő műanyag darabokat és két mentőmellényt találtak ugyanazon a helyszínen.

A Párizsból Kairóba tartó repülőgép 66 emberrel - 56 utassal és 10 fős személyzettel - a fedélzetén tűnt el a görög hatóságok szerint.

A keresésben részt vesznek görög és egyiptomi katonai hajók, harci repülőgépek és felderítő repülők, Athén emellett segítséget kért Washingtontól és Moszkvától is. A görög hatóságok felszólítottak továbbá vagy fél tucat, a térségben tartózkodó teherszállító hajót is a keresésben való részvételre.