Megölték az Iszlám Állam egyik vezetőjét

InfoRádió / MTI
2016. április 28. 11:48
A libanoni hadsereg megölte az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet szervezet egyik vezetőjét csütörtökön a szomszédos Szíriával határos, hegyvidéki területen végrehajtott katonai műveletben - közölte a libanoni állami hírügynökség és egy biztonsági forrás.

Ez utóbbi szerint a férfi, Nájif as-Saalán az IÁ térségbeli vezetője, aki Abu Fauz néven is ismert volt. Az összecsapásban meghalt Saalán egyik testőre, míg egy másikat őrizetbe vettek.

A hadsereg Libanon északi részén, Arszál térségében hajtotta végre az akciót. A települést még 2014-ben rohanták le a fegyveresek, mielőtt visszavonultak a hegyekbe a kormányhadsereg elől.

Az Iszlám Állam és az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez köthető an-Núszra Front fegyveresei közötti harcok gyakran csapnak át a Szíriával határos, észak-libanoni hegyvidéki térségre.