Két napot kapott a lemondásra a szexbotrányba keveredett politikus

Infostart
2008. március 12. 11:58
Vádeljárást kezdeményezhetnek a szexbotrányba keveredett Eliot Spitzer New York-i kormányzó ellen az amerikai szövetségi állam republikánus politikusai. Spitzernek 48 órát adtak, hogy távozzon posztjáról.

Minél távolabb akarják látni a kormányzói széktől New York állam republikánusai a szexbotrányba keveredett. Eliot Spizert. A demokrata párti kormányzó korábban államügyészként is dolgozott, és eddig a feddhetetlenségéről volt ismert.

Az állam kongresszusának republikánus frakcióvezetője kedden 48 órát adott a kormányzónak a lemondásra. Ellenkező esetben vádeljárást indítanak ellene.

A New York Times riportja szerint a 48 éves és nős Spitzer egy óránként 1000 dolláros tarifával dolgozó prostituálttal találkozott. Azért bukott le, mert épp egy FBI nyomozás folyt az örömlányokat futtató bűnbanda ügyében.

A kormányzó találkáit 6 esetben rögzítették. Az ügy pikantériája, hogy ügyészként maga Spitzer is vizsgálatot folytatott a prostitúció ügyében. A kormányzó számára azért kínos az affér, mert a magánerkölcsre is sokat adó Amerikában nehéz lesz folytatnia politikai karrierjét, annak ellenére, hogy a Demokrata Párt egyik új csillaga volt.

Az FBI azért figyelt fel rá, mert gyanús eredetű kifizetéseket fedezett fel az állami költségvetésben. Spitzer ellen azért emelhetnek vádat, mert a Washington és New York közötti államhatáron keresztül bonyolította örömlányok szállítását - amit a törvények tiltanak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást