Szombat délutáni rendkívüli sajtóértekezletén a kormányfő bejelentette, hogy a szerb kabinetnek nincs többé egységes politikája Koszovó kérdésében, ezért hétfőre rendkívüli kormányülést hívott össze, amelyen megvitatják és megerősítik ezt a tényállást.
A szerb miniszterelnök bejelentette, hogy kezdeményezi a parlament feloszlatását, és május 11-re előrehozott választások kiírását. Ezen a napon tartják a helyhatósági választásokat is, amelyet összekötnének a parlamenti választással is.
Belgrád korábban többször azt hangsúlyozta, hogy nem ismeri el Koszovó függetlenségét.
A szerb parlament a héten napirendre tűzte azt a határozattervezetet, amely kimondja: nem folytatják a tárgyalásokat az Európai Unióval, ha Brüsszel nem ismeri el fennhatóságát a függetlenségét egyoldalúan kikiáltott Koszovó felett.
Az ellenzéki indítványt támogatta Vojislav Kostunica miniszterelnök Szerbiai Demokrata Pártja is, míg a javaslat elfogadása ellen foglalt állást két másik kormánypárt: Boris Tadic szerb elnök Demokrata Pártja és a liberális G17 Plusz nevű tömörülés.
Boris Tadic államfő nem sokkal Kostunica bejelentése után közölte, hogy hamarosan kiírja az előre hozott választásokat.