A német kancellár szoros együttműködésre törekszik Moszkvával

Infostart
2008. március 7. 19:56
Az oroszországi elnökválasztás után első nyugati politikusként a német kancellár látogat Moszkvába. Angela Merkel szombat délelőtt találkozik a még hivatalban lévő Vlagyimir Putyin elnökkel, majd felkeresi utódát, Dmitrij Medvegyevet. A kancellár máris jelezte, hogy az új orosz államfővel szoros együttműködést szeretne kialakítani.

A vasárnap orosz elnökké választott Dmitrij Medvegyevhez intézett jókívánságai között Angela Merkel kidomborította, hogy a berlini kormány Moszkva megbízható partnere szeretne maradni.

Üzenetében a kancellár utalt arra is, hogy komoly reményeket füz az új államfő által kilátásba helyezett reformintézkedésekhez. Ezzel kapcsolatban emlékeztett az új államfő korábbi nyilatkozatára, amelyben kiállt Oroszország modernizálása és az emberi jogok védelmezése mellett.

Noha a kancellár moszkvai munkalátogatásának napirendjét nem hozták nyilvánosságra, diplomáciai források úgy tudják, hogy a kétoldalú kapcsolat mellett mind Putyin elnöknek, mind pedig hivatali utódjának, Dmitrij Medvegyevnek szóba hozza a NATO bővítési terveit, amelyeket Moszkvában, csakúgy, mint a lengyel és cseh területen tervezett amerikai rakétavédelmi pajzsot ismételten bíráltak és megvalósításuk esetén ellenlépéseket helyeztek kilátásba.

Várhatóan napirendi pont lesz az emberi jogok betartásának kérdése is. A közismert orosz polgárjogi aktivista, Garri Kaszparov sakknagymester a kancellárhoz intézett üzenetében arra kérte Angela Merkelt, hogy emeljen szót a szólás és sajtószabadság egyre fokozódó elnyomása ellen Oroszországban.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást