A napilap riportere az InfoRádiónak elmondta: a gyerek minden intézményből igyekezett megszökni, ezért a gyermekvédők javasolták, hogy a családjánál kellene elhelyezni.
Noha a döntést még nem hozták nyilvánosságra, de biztos, hogy ez a végzés, a gyermek a hétvégén térhet haza - tette hozzá Barabás Márta.
A család életkörülményeiről az újságíró közölte: a szülők és a fiú nyolc testvére egy kis viskóban laknak, háromszor három méteres szobában, ágyak nincsenek.
A riporter szerint valószínű, hogy a 12 éves fiú innen is igyekszik majd szabadulni, hiszen a tapasztalatok szerint az ilyen gyerekek adandó alkalommal mindenhonnan elszöknek. A szülők ugyanakkor esküdöztek rá, hogy jobban vigyáznak majd a gyerekükre.
Barabás Márta hozzátette: nyilvánvaló, hogy iskolázatlansága ellenére nagyon intelligens fiúról van szó, a gyermekvédelmi szakemberek megfigyelték, hogy mindig azt mondta, amit ők hallani akartak.
Az újságíró szólt arról is, hogy segítséget ígért a romaszövetség, a tanfelügyelőség romákért felelős szakembere pedig arról beszélt, hogy megpróbálják majd beiskolázni a fiút.
Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Hatóság igazgatója délután arról tájékoztatta az InfoRádiót, hogy a nevelőotthon még nem kapta meg a törvényszéki értesítést, de nem hivatalosan már tudják, hogy a szülei hazaviszik a kisfiút.
Hanganyag: Herczeg Zsolt