Geoff Hoon egy vasutas fia, az első a családban, aki egyetemet végzett. A politikus ráadásul a Cambridge-i Egyetem jogi karát végezte el, mi több, egy ideig jogász egyetemi tanárként dolgozott.
A politikába az Európai Parlament tagjaként kóstolt bele. 1984-től tíz évig képviselte Nagy-Britanniát Brüsszelben és Strasbourgban, és az Unió különböző jogi bizottságaiban.
Azután hazatért és megválasztották a brit parlament képviselőjének, megkezdhette felfelé ívelő kormányzati karrierjét.
Mint jogász az igazságügynél kezdte, ahol idővel államminiszter lett, majd 1999-ben ugyanilyen minőségben ment át a külügyhöz, s ott Ázsia és a Közel-Kelet ügyeivel foglalkozott.
A brit hadsereg egyre sűrűbben avatkozott be e térségek csetepatéiba, s amikor a Sierra Leone-i rendcsinálás volt soron, Tony Blair kinevezte Geoff Hoont honvédelmi miniszterré. Irányította az afganisztáni beavatkozást, majd az iraki háborút.
Sok kellemetlen incidens kísérte eleve népszerűtlen miniszterségét. A háború megkezdésének indoka az volt, hogy Szaddam Husszein iraki elnök atomtámadásra készül.
Geoff Hoon miniszter két ártalmatlan iraki lakókocsiról állítota, hogy mindkettő atomlaboratórium, majd egy tévé-interjúban kijelentette, hogy a brit hadsereg Irakban atomfegyvert vet be, ha szükséges.
Népszerűsége és szavahihetősége egyre csökkent. A Dr. Kelly ügyben fondorlatosan csűrte-csavarta a dolgokat, sokan állítják, hogy hozzájárult az iraki háborút ellenző fegyverkezési szakértő halálához. "Most majd lemond" - vélték a kommentátorok. De nem.
A következő kormányátalakításkor Tony Blair az európai uniós kapcsolatok miniszterévé tette meg. Azután Tony Blair távozott, s úgy tűnt, vele távozik Geoff Hoon is.
Gordon Brown azonban méltányolja, hogy Geoff Hoon kemény fickó és őt tette meg a párt parlamenti frakciójának politikai felelősévé, azaz Chief Whippé, ami kabinettagsággal járó, miniszteri szintű beosztás. Egyelőre itt dolgozik.