Retteg a szökött ex-kém: "Én leszek a következő Litvinyenko"

Infostart
2008. február 11. 20:10
Aggódik az életéért Oleg Gorgyevszkij; a KGB egykori tisztje, aki Nagy-Britanniának kémkedett, attól tart, hogy az orosz titkosszolgálat vele is éppen úgy végez majd, mint Alekszandr Litvinyenkóval.

Litvinyenkót 15 hónappal ezelőtt, Nagy-Britanniában ölték meg, és Gorgyevszkijnek azóta nincs nyugta: attól fél, ő is hasonló sorsa jut majd. Aggodalmait csak növeli, hogy egyre romlik a kapcsolat Oroszország és Nagy-Britannia között.

"Öt évvel ezelőttig teljes biztonságban éreztem magam, most azonban nagyon félek. Meg fognak ölni" - panaszkodott az egykori kém, aki még 1985-ben, a Szovjetunióból szökött Nagy-Britanniába.

A 69 éves férfi egy hónappal Litvinyenko meggyilkolása után fokozott rendőri védelmet kért. Azt szerette volna, ha surrey-i házát szögesdróttal körbekerítik, és egy rendőrautó állna egész nap az utca végén.

Előbbit elutasították a hatóságok, amelyek rendőrautót ugyan küldtek - de csak két hétig. "A rendőrség kicserélte a zárat a garázson, de mást nem tettek. Szerencsére a díszkivilágítást már korábban megcsináltattam a kertben" - panaszkodott a férfi.

Gorgyevszkijt tavaly tüntette ki II. Erzsébet királynő a Nagy-Britanniának nyújtott szolgálataiért. Különösen 1982 után adott át értékes információkat, amikor a KGB londoni rezidenseként dolgozott. A kitüntetés indoklása szerint Gorgyevszkij is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy sikerült elkerülni a nukleáris konfrontációt 1983-ban egy NATO-hadgyakorlat idején.

Amikor a szovjetek rájöttek, hogy a briteknek kémkedik, Finnországon keresztül menekült a szigetországba. Szökését John Scralett, Gorgyevics akkori kapcsolata, ma az MI6 vezetője szervezte meg.

Mint Gorgyevics elmondta, 1985-ben kapta meg a parancsot, hogy térjen vissza Moszkvába. A tervek szerint először vonattal Leningrádba (a mai Szentpétervárra) utazott, ahol buszra szállt nyugat felé. A találkozási ponton úgy tett, mintha rosszul lenne, és leszállt.

Itt várták a brit külső elhárítás, az MI6 ügynökei egy autóval. Finnországba csónakon szöktették át; olyan különleges álruhát viselt, amely lehetetlenné tette, hogy a határőrök infravörös kamerája felfedezze őt.