Erdogan hétvégén Kölnben, csaknem húszezer török előtt tartott beszédében a németországi törököket óva intette a túlzott alkalmazkodástól, az asszimilációt pedig az emberiség elleni bűncselekménynek nevezte. Arra is felszólította a törököket, hogy őrizzék meg kulturális azonosságukat és ne hanyagolják el saját anyanyelvüket.
Mint Erdogan fogalmazott, a német nyelv ismerete fontos a Németországban élő törökök számára, de hangsúlyozta, hogy Törökország válaszút előtt áll Európában, és ezért minden török számára létfontosságú a nemzeti identitás megőrzése.
A német belügyminiszter határozottan elutasította a török kormányfő, a török nyelvű iskolák létrehozására tett javaslatát. Kifogásolta azt is, hogy Erdogán Kölnben tartott beszédében óvta honfitársait a túlzott alkalmazkodástól.
Schäuble belügyminiszter szerint Erdogán javaslata cseppet sem szolgálja a külföldiek beilleszkedésekre irányuló, igencsak költséges hatósági intézkedések sikerét.
Schäuble leszögezte, hogy a Németországban élő török fiataloknak az iskolákban németül kell tanulni, mert különben eleve kizárják magukat a helyi társadalomból. Utalt azonban arra is, hogy a kétnyelvűség mindenképpen előnyt jelent.
A belügyminiszter kifogásolta azt is, hogy a török kormányfő Kölnben csak a részleges beilleszkedést ajánlotta honfitársainak.