A palesztin "kígyó" fejét akarja lecsapni az egyik izraeli miniszter

InfoRádió / MTI
2008. február 10. 11:25
A Hamász politikai vezetőinek, köztük a Gázai övezet palesztin kormányát vezető Iszmáil Haníjének a meggyilkolását szorgalmazta az izraeli kormány egyik tagja.

Zeév Boim bevándorlásügyi miniszter fenyegető nyilatkozata egy nappal azután hangzott el a hadsereg rádiójában, hogy egy Gázai övezetből indított palesztin rakéta a dél-izraeli Szderótban megsebesített két izraeli gyermeket.

A kisebbiknek, egy 8 éves fiúnak a súlyos sebesülése miatt amputálni kellett az egyik lábát.

"Gázával harciasabb hangot kell megütni, hogy megértsék, a Hamász politikai és katonai vezetésének minden tagja részes a terrorizmusban" - hangoztatta Zeév Boim.

A Hamász vezetői ellen irányuló célzott támadások felújításának lehetősége kapcsán feltett kérdésre pedig úgy válaszolt: támogatja, hogy "a kígyó fejére" mérjenek csapást, beleértve ebbe Haníjét és minden alárendeltjét.

A rádió szerint az izraeli védelmi kabinet tanácskozásán Ehud Olmert izraeli miniszterelnök és védelmi minisztere, Ehud Barak elvetette egy nagyobb szabású szárazföldi válaszcsapás indítását a Gázai övezet ellen, amit a kormánytagok egy része és az ellenzék követelt. Engedélyt adott ugyanakkor átfogóbb célzott műveletek végrehajtására.

Palesztin fegyveres csoportok pénteken és szombaton mintegy negyven házilag készített Kasszám rakétát lőttek ki a Gázai övezetből Izrael közeli területeire.

A palesztin rakétatámadások által leggyakrabban megcélzott Szderót lakosai bejelentették: vasárnap este tüntetést tartanak Jeruzsálemben, amelyen Ehud Olmert kormányfő lemondását és súlyosabb megtorlásokat fognak követelni.