Halálra kövezés, kézlevágás, korbácsolás, felforgatónak minősített írások nyomán kiadott fatva - ez a kép él nyugaton a sárija néven ismert iszlám törvénykezésről. Nagy-Britanniában a napokban sokat írtak annak az afgán fiatal újságírónak az esetéről, akit hazájában akár ki is végezhetnek, mert a nők jogairól szóló anyagot töltött le az internetről.
A nagy-britanniai anglikán egyház vezetője, Rowan Williams most azzal kavart vitát, hogy azt mondta: el kell fogadni, a polgárok egy része nem érez közösséget az ország törvényeivel, ezért elkerülhetetlen a sárija egyes elemeinek bevezetése.
Nagy-Britannia más európai államokhoz képest jóval toleránsabb a másság elfogadásában, az eddig uralkodó filozófia az "élni és élni hagyni" volt. Az érsek megjegyzése azonban tovább erősíti azokat az érzelmeket, hogy a többségnek túlzott engedményeket kell tennie a különböző kisebbségek javára. Ide sorolják, hogy egyes önkormányzatok nem engedik a karácsony ünneplését - helyette téli ünnepek vannak - vagy akár azt is, hogy vallási megfontolásból nem javasolták az iskoláknak a három kismalac történetét.
Williams: A radikális ötlet erősítené a társadalmi összetartozást
A canterbury érsek szerint azonban a sárija bizonyos elemeinek bevezetése - a muzulmán hívők számára - erősítené a társadalmi összetartozást.
Andy Durnham kulturális miniszter azonnal elutasította az ötletet és azt mondta, hogy az káoszhoz vezetne. Hasonlóan nyilatkoztak az általában egymással keményen vitázó politikai pártok is.
A kritikák egy része abból fakad, hogy kétszintű jogrendszer alakulna ki, ráadásul ha elfogadnák az ötletet, azzal nemet mondanának az állam, az egyház és a törvénykezés szétválasztására.
Ibrahim Mogra, a brit Muzulmán Tanács képviselője szerint csak a házasságra, válásra, öröklésre és a gyermekek gondozására vonatkozó részek átvételét kellene megfontolni.
Emellett az angol jog lehetőséget ad bizonyos vitás kérdések rendezésére egy harmadik fél bevonásával. Ezen elv alapján működnek már ortodox zsidó bíróságok a szigetországban és ide tartoznának a sárija bíróságok is.
Heves sajtóreakció: "Káoszhoz vezető hiba"
A brit sajtó egy része azonban különösen hevesen reagált. A Sun című bulvárlap címlapján például egy gorombán gesztikuláló burkás asszony látható, a cím szerint az érsek "muzulmán törvényeket akar". A Daily Mail pedig megszavaztatja olvasóit arról, hogy ki a nagyobb veszély az országra nézve: a canterbury érsek, vagy a terrorizmussal vádolt, amerikai kiadatására váró Abu Hamza radikális muszlim hitszónok.
A Times szerint a vallási vezető "súlyos hibát vétett" annak ellenére, hogy dicséretre méltó módon párbeszédet folytat a muzulmán világgal. Nagy-Britanniában sokféle hitű ember talált otthonra, zsidók, hinduk és szikhek, de nem kértek maguknak külön törvényeket.
A Daily Telegraph a "tiltakozás viharáról" ír a megnyilatkozás kapcsán, és megjegyzi, hogy a brit miniszerelnöki hivatal azonnal elhatárolódott az ötlettől. A kormány álláspontját David Blunkett volt belügyminiszer fejezte ki, aki szerint demokratikus, filozófiai és társdalmi szempontból is hiba lenne a sárija-törvénykezés bevezetése.