"Az al-Kaida merényleteket készít elő Németországban"

InfoRádió / MTI
2008. február 8. 11:07
A német Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) szerint az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet merényleteket készít elő Németországban. Erről a bűnügyi rendőrség elnökhelyettese, Bernhard Falk nyilatkozott a Die Welt című napilap pénteki számában.

Tavaly szeptemberben a német hatóságok Dél-Vesztfáliában őrizetbe vettek egy háromtagú csoportot, amely a muzulmán vallásra áttért német Fritz G. körül szerveződött, és amely támadásokat tervezett németországi amerikai létesítmények ellen. Ezzel vélhetőleg sikerült elejét venni több súlyos merényletnek. A német nyomozók szerint a csoport valószínűleg kapcsolatban állt az al-Kaidával.

Falk azt mondta az újságnak, hogy az iszlamista hálózat - összeszedve magát az amerikaiak vezette hadműveletekben elszenvedett csapások után - visszaszerezte operatív képességeit Afganisztán törzsi területein, és "ott született meg az alapvető döntés arról, hogy Németországban merényleteket fognak végrehajtani". August Hanning, a német belügyminisztérium államtitkára kijelentette: "Attól tartunk, hogy a jövőben nem fogunk tudni minden akciót megakadályozni."

Falk szerint a szélsőségesek szándékosan muzulmán vallásra áttért németeket vagy fiatal törököket verbuválnak, hogy pakisztáni táborokban merénylőkké képezzék ki őket. Németország, mint lehetséges támadási célpont jelentősége a Bundeswehr afganisztáni bevetése okán vált fontosabbá. A németek éppen szerdán jelentették be, hogy további katonákat küldenek Afganisztánba.

A Die Welt tudomása szerint a BKA és a szövetségi tartományok ez idő tájt 184 vizsgálatot folytatnak radikális iszlamisták ellen. Hetven gyanúsítottat "veszélyesnek" minősítettek, és éjjel-nappal figyelik őket.