A demokratáknak nem szabad elmenniük túlságosan balra, ugyanis ha ezt megteszik annak érdekében, hogy megnyerjék az elnökjelöltséget a párton belül, akkor már túl nehéz lesz visszajönni a politikai középre, ahol a voksok nagy része található - vélekedett Magyarics Tamás, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa.
Kifejtette: a republikánusoknál sem várható nagy váltás. Ha megnyeri az előválasztást, akkor John McCainnek már nem kell olyan nagy mértékben a törzsszavazókra támaszkodnia - tette hozzá.
Kérdés, hogy a republikánusok kit próbálnak megcélozni az országos választáson, ugyanis John McCainnek a három nagy konzervatív csoport közül kettővel nem baráti a viszonya, és népszerűsége csak a mérsékelt konzervatívok között magas - hangsúlyozta Magyarics Tamás.
Az Amerika-szakértő kiemelte: nincs ellentmondás aközött, hogy az emberek hazahívnák a katonákat Irakból, és hogy egy háborúpárti szenátor az egyik legesélyesebb.
Romsics Gergely, a Magyar Külügyi Intézet tudományos munkatársa szerint a demokratáknál küzdő Hillary Clinton tapasztaltként pozícionálja magát, Barack Obama pedig Washington-ellenesként, aki a politika biznisz sötét oldalát akarja megreformálni, és mindkettő bevett pozíciónak tekinthető.
Kifejtette: a kampány a megszokottnál is több klisé alapján zajlik. A demokrata jelöltek helyzetén a szuperkedd sem változtatott, ezen a jelöltek változtathatnak, ha lépnek valamilyen irányba.
A demokratáknak nem jelent hátrányt, hogy két erős, de megosztó jelölt verseng az elnökjelölti pozícióért - mondta a szakértő.
Romsics Gergely szerint ha Barack Obama lesz az elnökjelölt, akkor azzal vádolják, hogy zöldfülű, míg Hillary Clintont hidegsége, érzelemnélkülisége miatt támadhatják majd.
Hanganyag: Nagy Tamás