Közölte, hogy egyes hírekkel ellentétben nem sebesült meg, és hangsúlyozta, hogy "nem csak a fővárost, de az egész országot" ellenőrzésük alatt tartják.
"A biztonsági erők visszaverték az agresszorokat. A Szudán által irányított zsoldosok menekülni kényszerültek. Le fogjuk vadászni őket, mielőtt Szudánba érnének" - jelentette ki.
"A helyi cinkosokat részben elfogtuk, néhányan elmenekültek" - állította, de beismerte, hogy kormánya meggyengült a támadáskor. "A kormánytagok kevesebb mint ötödével dolgozom. Nem tudom, hová mentek a többiek. Vannak árulók. Amint eljön az ideje, foglalkozni fogunk ezzel az üggyel" - mondta.
A csádi kormányzat Szudánt vádolja a megdöntésére irányuló kísérlettel, de Kartúm tagad. "El-Besír szudáni elnök kifosztotta ezt az országot. A dárfúri válságot kellene megoldania az olajpénzekből ahelyett, hogy kalandokba bocsátkozna, amelyek veszélyeztetik a térség stabilitását" - jelentette ki Idriss Deby.
A csádi fővárost távolról fenyegető lázadók közölték, hogy megvédik magukat, ha megtámadják őket. A lázadók azt állítják, csak taktikai visszavonulást hajtottak végre, és a fővárostól 70 kilométerre állnak csapataik. Egy francia katonai forrás szerint a lázadók 100-200 járművel rendelkező fegyveres ereje tartózkodik N'Djamena és a szudáni határ közötti térségben, de a fővárostól jóval messzebb, mintegy 400 kilométerre.