Csehországban az idén január elsején vezették be a vizitdíjat: az orvosoknál 30 koronát, azaz közel 300 forintot kell fizetni, és ugyanennyit kell otthagyni a receptért is.
A kórházi napidíj 60 korona, az ünnepi és az éjszakai ügyeleten 90 koronát kell fizetnie a páciensnek.
Mint a Mladá fronta Dnes című napilap összeállításából kiderül, a Cseh Magánorvosok Szövetsége elégedett az első tapasztalatokkal: érezhetően csökkent ugyanis az orvosokat felkeresők száma, főleg azok maradtak el, akik eddig csupán beszélgetni vagy konzultálni jártak a rendelőkbe.
A másik oldalon egyre többen élnek azzal a lehetőséggel, hogy telefonon szerezzenek információkat orvosaiktól, ezért ugyanis nem kell fizetni.
Erősen visszaesett az éjszakai ügyeletek forgalma: a betegek tényleg csak akkor keresik fel a készültséget, ha ez elkerülhetetlen, elmaradtak azok a páciensek, akik korábban kényelmi okokból este vagy éjszaka keresték fel ügyes-bajos dolgaikkal az orvosokat.
A vizitdíj beszedésével nincsenek különösebb gondok, a nagyobb kórházakban automata készülékeket szereltek fel, a kisebb rendelőkben viszont néha problémát okoz a napközben összegyűlt sok pénzérme, ezeket ugyanis az orvosoknak illetve személyzetüknek kell beváltaniuk.
A szakemberek arra figyelmeztetnek: egy hónap elteltével még korai messzemenő következtetéseket levonni, hiszen sokan még a tavalyi év végén beszerezték gyógyszereiket, hogy egy ideig ne kelljen fizetniük az orvoslátogatásért vagy a vény kiváltásáért.
Az első átfogó elemzésre és kiértékelésre az év közepén kerül sor, egyelőre azonban úgy tűnik, hogy a rendszer simábban működik, mint bírálói gondolták, és a lakosság nagy része is lassan elfogadja a pénztárcáját megterhelő változást.