Nyolc év fogság és kényszermunka - ez volt az ítélet Csádban a Zoé Bárkája dolgozói ellen, akiket gyermekrablási kísérlet miatt ítéltek el. A nyugat-európaiak francia nevelőszülőkhöz akartak kiközvetíteni csádi gyerekeket, akikről azt állították, hogy árvák, ám a szüleik megdöbbenve értesültek a tervről.
A francia állampolgárok ezek után úgy érezték, fellélegezhetnek, amikor Csád kiadta őket Párizsnak. Most azonban egy francia bíróság is megerősítette az ítéletet - és bár a kényszermunka büntetés nem létezik a francia jogban, nyolc év fegyházra ítélte őket.
A bírákat szidták a megdöbbent családtagok
A barátok és családtagok megdöbbenve fogadták az ítéletet, és hangosan szidalmazni kezdték a bírákat a Párizshoz közeli Creteilben tartott tárgyalás után.
A vádlottaknak - a Zoé Bárkáját alapító Eric Breteau-nak, partnerének, Emilie Lelouch-nak és a többieknek - egy üveggel elkerített helyiségben kellett végighallgatniuk az ítélethozatalt. Lelouch az öklét rázva reagált.
"Ez vicc, szégyellem, hogy francia vagyok" - mondta Souad Merimi, akinek nővérként dolgozó testvére az elítéltek között volt, de akit kimerültség miatt kórházban kezelnek.
A bíróság csak "konvertálta" a csádi döntést
A bíróságnak azonban az volt a feladata, hogy a két ország közötti egyezmény értelmében megtalálja a csádi ítélet francia megfelelőjét. A francia jogban a 15 évnél fiatalabb kiskorúak fogvatartása és elkülőnítése akár életfogytiglannal is büntethető.
A vádlottak ügyvédei szerint a francia bíróságnak orvosolnia kellett volna az úgymond "igazságtalan csádi eljárást". A testület azonban azt mondta: nem történt nyilvánvaló igazságtalanság. A családtagok most Sarkozy francia és Debi csádi elnöknél akarnak kegyelemért folyamodni.
Darfúri árváknak adták ki a csádi gyerekeket
A Zoé Bárkája dolgozóit és más nyugat-európaiakat október végén tartóztatták le, amikor 103 csádi gyereket akartak repülőgéppel Franciaországba küldeni. Eredetileg azt állították, hogy a gyerekek szudáni háborús árvák, de később előkerültek a szüleik is.
Az ügy feszültséget váltott ki Csád és volt gyarmattartója között - a Csádba ezen a héten érkező EU-békeerő döntő része francia katonákból áll, amit sokan nemtetszéssel fogadtak az afrikai országban.