Szokatlanul fogalmazott Bill Clinton volt amerikai elnök, amikor azt állította, hogy a bőrszín és a nemi hovatartozás lesz az a két tényező, amely eldönti, hogy melyik demokrata politikus nyeri meg a dél-karolinai előválasztást.
Clintont a kisebbségi ügyek felkarolása miatt "az első fekete elnöknek" is szokták nevezni, mostani kijelentésével azonban arra utalt, hogy még mindig nem sikerült felszámolni az amerikai politikában a bőrszín alapján történő besorolást.
Az exelnök élesen bírálta felesége, Hillary legfőbb vetélytársát, Barack Obama szenátort is, mert szerinte az ő emberei szították a faji alapú vitát, amikor félremagyarázták felesége kiejelentését Martin Luther King polgárjogi harcosról.
Egyik jelöltnek sem jó a beskatulyázás
Clinton szerint az emberek azért nem a programok alapján döntenek majd, mert büszkék arra, hogy olyan valakire szavazhatnak, aki az ő identitásukat testesíti meg.
Hillary Clinton számára azért okoz fejtörtést Dél-Karolina, mert nem tudja, hogy a jelentős részben afroamerikaiak lakta államban kit is fognak választani a női szavazók.
Obama pedig azért nem akarja kijátszani a bőrszín kártyát és hangsúlyozni afrikai származását, mert kampányát arra építette, hogy ő az első úgynevezett "poszt-rassz" jelölt, azaz egy olyan politikus, aki maga mellé tudja állítani az amerikai szavazók különböző csoportjait.
Folytatódik a kölcsönös vádaskodás
Mindeközben a két jelölt folytatta az egymás elleni kampányt. Obama kétségbevonta Clinton szavahihetőségét a csődtörvények és a kereskedelmi kérdések kapcsán, és emlékeztetett: Clinton úgy szavazott meg egy törtvényt, hogy bevallotta: reméli, az elbukik.
"Hillary Clinton bármit elmond, hogy megválasszák" - sugallta Obama egyik rádióhirdetése.
Ellenfele közben azzal vádolta meg, hogy a republikánusokkal szimpatizál, mert arról beszélt, hogy a republikánus párt sokáig az elképzelések pártja volt. A teljes idézetben azonban az a vélemény is szerepelt, hogy a konzervatívok hozzáállása már idejétmúlt.
Cinton szerint Obama túldimenzionálja azt, hogy valójában milyen mértékben is ellenezte az iraki háborút, és felemlegette azt is, hogy indiai támogatói miatt Obama stábja "panzsábi demokrataként" emlegette. Obama később elismerte, hogy ez hiba volt.