Ne csak patikában lehessen fájdalomcsillapítót kapni, vasárnap is nyitva tartsanak a boltok és osszák újra a hatalmi jogköröket a regionális közigazgatásban! No nem Magyarországon, hanem Franciaországban.
Ezek az ajánlások is benne vannak abban a programban, amelyet Jaques Attali közgazdász és író vezetésével dolgozott ki egy 43-tagú nemzetközi szakértői csoport, és amelynek egy részére most rábólintott Nicolas Sarkozy államfő.
Dühösek a francia taxisok
Attali, akiről a néhai elnök, Francois Mitterand azt mondta, miatta nincs szüksége számítógépre, több érdekcsoportot is azonnal magára haragított, és szárnyra kapott a szóvicc, hogy Attilára kellene változtatnia a nevét.
A több mint háromszáz intézkedést javasló program nekiront ugyanis a hagyománynak és a szerzett jogok rendszerének.
A párizsi taxisok - akinek száma ma alacsonyabb, mint a háború előtt volt - felháborodva fogadják, hogy megkönnyítik az engedélyek kiadását. Ezentúl fodrászként is könnyebb lesz dolgozni, a patikusok pedig dühösen reagáltak arra az egyébként be nem váltott fenyegetésre, hogy keményebb versenyre számíthattak.
Alacsonyabb munkaadói terheket javasolnak
Liberalizálják viszont a vasárnapi nyitvatartást. Jelenleg lámpással lehet csak olyan élelmiszerboltot találni vidéken, amely vasárnap délelőtt nyitva tart. Attali és csapata szerint az intézkedések 3 százalékkal csökkentik majd a munkanélküliséget és lökést adnak a nyugati versenytársaihoz képest lomha francia gazdaságnak.
Attali azt is javasolja, hogy csökkentsék a munkaadók szociális terheit és ezt áfa- és személyi jövedelemadó növeléssel ellensúlyozzák, de egy skandináv elgondolást is beépített a tervébe: azt, hogy segítsék a munka nélkül maradtak átképzését és elhelyezkedését.
Sarkozy visszavett a lendületből
Sarkozy elnök, aki azt mondta, hogy konszenzus esetén a program nagy részét megvalósítja, a saját pártján belül kirobbant lázadás és az egyes szakmák haragja miatt néhány javaslatot máris megvétózott.
Így megkegyelmezett például a gyógyszerészeknek és elvetette azt az ötletet is, hogy számolják fel a forradalom óta létező közigazgatási egységeket, a départament-okat. Nemet mondott az új, környezetbarát, úgynevezett ökovárosok építésére is - az elképzelést éppen a környezetvédők támadták a legjobban. Az elnök nem támogatta azt az ötletet sem, hogy munkaerőhiány esetén lazítsák a bevándorlási szabályokat.
A francia választók azt várják a reformokról szónokló elnöktől, hogy lökést adjon a gazdaságnak és javítja az életszínvonalat. Elemzők szerint azonban a harciasnak tűnő Sarkozy eddig elkerülte a valódi konfrontációt a nagy érdekcsoportokkal. A másoknál alacsonyabb nyugdíjkorhatárral rendelkező vasutasok sztrájkját például azzal szerelte le, hogy magasabb fizetést ígért cserébe azért, hogy ők is elfogadják az általános nyugdíjkorhatárt.