Terrortámadások veszélyére figyelmeztette a németországi zsidó közösségeket a Szövetségi Bűnügyi Hivatal. A rendőrség fokozott készültségben áll, több intézmény elé betonsorompót emeltek.
A különböző zsidó létesítmények fenyegetettségéről, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának főtitkára számolt be.
Stephan Kramer szerint a hivatal a libanoni hatóságoktól kapta az információkat azután, hogy az országban őrizetbe vettek és kihallgattak egy az al-kaidához kötődő terroristát.
A berlini rendőrség szóvivője megerősítette a fokozott készültséget, de nem kommentálta az intézkedéseket.
Berlinben több zsidó intézmény, így például a város központjában lévő Zsidó Múzeum bejárata elé betonsorompót emeltek, hogy megakadályozzák az esetleges terroristák járműveinek behatolását.
Fokozott védelemmel látták el az 1866-ban épült Új Zsinagógát, továbbá több zsidó közösségi házat és iskolát.