A nyomozók persze figyelmeztethetnék az embereket a rájuk leselkedő veszélyre, ám gyakran inkább nem értesítik őket, mert szeretnék lenyomozni és elfogni a fenyegetőket, vagy akció közben lecsapni rájuk.
A legtöbb ilyen esetben a bűnözők bűnözőkre vadásznak, ám az emberi jogi szabályozások előírják, hogy kötelező a rendőri beavatkozás, mivel korábban előfordult, hogy az egyenruhások nem tudták megvédeni az ártatlan áldozatokat.
A Scotland Yardnak évente 60 emberrablási esettel kell megküzdenie Londonban: a leggyakrabban bűnözők kapnak el bűnözőket, az utánuk való nyomozás pedig az egyik legdrágább, és a legtöbb szakképzett nyomozó alkalmazását megkövetelő feladat.
A vádemelést is nehezíti a közbeavatkozás
A brit rendőri vezetők elismerik: kimeríti az erőforrásokat, hogy eleget tesznek kötelezettségüknek, és védik a drogcsempészeket, tolvajokat, fegyveres rablókat és a hozzájuk hasonlókat, mégsem tehetnek mást, hiszen azok ártatlan családtagjait, barátait túszul ejthetik más bűnözők.
A rendőrök szerint az is elfogadhatatlan, hogy a védelem miatt a bűnelkövetők folytathatják a viszálykodást, emiatt pedig ártatlanok kerülhetnek a tűzvonalba, sőt, mivel a rendőrök általában beavatkoznak, a bűnözők ellen csak emberélet elleni összeesküvésért, vagy jogtalan fegyverbirtoklásért emelhetnek vádat.
A szabályozás azért alakult így, mert 1998-ban Mulkiye Osman beperelte az Egyesült Királyságot, miután férjét megölte, fiát pedig súlyosan megsebesítette a gyerek egykori tanára.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága úgy határozott, hogy a család jogai sérültek, amikor a Londoni Fellebbviteli Bíróság azt a döntést hozta még 1992 októberében: nem perelhetik be a Metropolitan Police-t, amiért annak munkatársai nem akadályozták meg a támadást.