Törvényszéki vizsgálattal kellett szembenéznie Nagy-Britanniában azoknak az orvosoknak, akiknek a kórházában baktérium okozta agyhártyagyulladásban halt meg egy gyerek.
A 11 hónapos korában elhunyt kislány 2006 szeptemberében került először kórházba azzal a gyanúval, hogy agyhártyagyulladása van. Korábban azonban szívbetegsége miatt többször látták már az orvosok.
Macy testén azonban vörös voltok is megjelentek, amelyek nyomásra sem tűntek el.
Később a vizsgálatok is igazolták a gyanút, hogy a kislánynak agyhártyagyulladása van. Az orvosok azonban nem tartották be a kórházi protokollt, és nem foglalkoztak a gyermekkel, arra hivatkoztak, hogy nem érnek rá.
Ekkor mindössze két orvos volt azon az osztályon, ahová a gyermeket vitték; a vizsgálatok szerint kevesen voltak ahhoz, hogy ellássák a hozzájuk rendelt betegeket.
Másnap reggel a kislány állapota rohamosan romlott, a szülők pedig azt tapasztalták: a kórházi személyzet akkor sem állt a helyzet magaslatán, amikor újra kellett éleszteni a gyermeket.