Egyelőre nem érvényesül a dominóelv az amerikai elnökjelöltségért folyó harcban. Egyes szakértők korábban úgy vélték, ha egy republikánus vagy egy demokrata elnökjelölt-aspiráns az első két előválasztást megnyeri, az állampolgárok a többi államban is rá, mint győztesre fognak szavazni.
A verseny azonban továbbra is nyitott - írja a Washington Post, az iowai győztesek, a demokrata Barack Obama és a republikánus Mike Huckabee nem nyertek New Hampshire-ben: a miniállamban Hillary Clinton és John McCain diadalmaskodott.
A lap szerint John McCain szenátor a visszafogott retorikájának és kevésbé népszerű elvei következetes hangoztatásának köszönheti győzelmét. Utóbbira példaként említi a terrorizmus elleni harc, a klímaváltozás és a kampányfinanszírozás ügyét. Előbbi az állampolgárok, utóbbiak pedig a republikánus párton belül népszerűtlenek.
A Washington Post azt írja, kétesélyes a demokrata elnökjelölti verseny. Barack Obama a jelenlegi Bush-politikából való kiábrándulást testesíti meg, Hillary Clinton pedig - a lap szerint - jól érzékeli az amerikai emberek valós problémáit.
A New York Times viszont nem ért egyet több - az InfoRádiónak nyilatkozó - szakértő véleményével, a lap ugyanis úgy véli, Rudy Giuliani volt New York-i polgármester nem azért bukta el a két első előválasztást, mert a nagy államokra koncentrál, hanem mert az egész kampányát a terrorizmus elleni harcra építette, a párton belüli vetélytársai viszont egyöntetűen a jelenlegi washingtoni politika leváltását hangsúlyozzák. Ebben pedig egyetértenek a demokratákkal.
A New York Times szerint bár még 48 államban hátravannak az előválasztások, már kijelenthető, hogy a felkészülési időszak legnagyobb eredménye, hogy összehozta a két párt jelöltjeit a változás szükségességének tekintetében.
A következő előválasztást január 15-én rendezi Michigan állam, addig kiszámíthatatlan, hogy a legfőbb riválisok milyen stratégiát követnek.