Csáky Pál pártelnök szerint Ján Slota vidéki és primitív módon sérteget másokat.
Ha mindezt a kocsmában tenné egy jelentéktelen ember, annak legfeljebb a törvény előtt kellene felelnie. De ha a kormánykoalíció második embere viselkedik így, akkor abból az MKP elnöke szerint a jövőben is csak problémák lesznek - mondta a politikus.
Csáky Pál szerint senki nem veheti rossz néven, ha ezek után a magyarok védekezni fognak.
Minden demokratikus és elérhető eszközzel védeni fogjuk jogainkat - szögezte le a szlovákiai magyar párt elnöke.
A Szlovák Nemzeti Párt elnöke, a SITA hírügynökségnek nyilatkozva megismételte korábbi állítását, miszerint az országban élő magyarok tulajdonképpen nem is magyarok, hanem olyan szlovákok, akik magyarul beszélnek.
A magyarellenes megnyilvánulásairól ismert politikus azzal érvelt, hogy Franciaországban sem léteznek algériaiak és marokkóiak, mert szerinte ők is mindnyájan franciák, akiket franciákra, bevándorlókra és idegenekre osztanak.
Slota szerint Szlovákiában is ezt a modellt kellene követni, és a Dél-Szlovákiában élő polgártársakat magyar anyanyelvű szlovákoknak kellene nevezni. Slota okfejtésében még ennél is tovább ment, szerinte a Dél-Szlovákiában élők többsége elmagyarosított szlovák.