Pakisztán a döntésre vár

Infostart
2007. december 31. 09:32
Kedden dönt a pakisztáni központi választási bizottság a január 8-ára kitűzött parlamenti választások esetleges elhalasztásáról. A testület titkára elmondta: helyzetjelentést kértek a tartományi kormányoktól és választási bizottságoktól, és a helyi viszonyok ismeretében kedden hoznak határozatot az ügyben.

Egy neve elhallgatását kérő kormánytisztviselő ezzel egy időben azt közölte, hogy a voksolást valószínűleg néhány héttel elhalasztják.

A Pervez Musarraf elnököt támogató Pakisztáni Muzulmán Liga vasárnap felfüggesztette választási kampányát.

Közben Benazir Bhutto csütörtökön meggyilkolt ellenzéki vezető pártja a politikus 19 éves fiát és férjét nevezte ki a Pakisztáni Néppárt új vezetőinek.

A szervezet egyúttal bejelentette: indulni kíván a választásokon. Az ugyancsak Pakisztáni Muzulmán Liga nevű ellenzéki konzervatív párt vezetője, Navaz Sarif volt kormányfő úgy nyilatkozott: részt vesznek a voksoláson, miután a Pakisztáni Néppárt is így döntött.