Kétszáznegyven magyar katona töltötte a karácsonyt Afganisztánban. A Budapesttől 4000 kilométerre fekvő Pol-e Khumriban lévő tartományi újjáépítési csoport tagjai a magyarhoz hasonló időjárás mellett készülhettek az ünnepekre.
A honvédelmi miniszter ajándékát, egy-egy katonai tőrt idén Benkő Tibor, az Összhaderőnemi Parancsnokság helyettes vezetője adta át személyesen a külszolgálatosoknak - mondta az InfoRádiónak a tárca sajtótisztje.
"Logisztikai utánszállítással kaptak egy fenyőfát is, és ezt a kontingens december 24-én közösen díszítette fel, majd karácsonyi zenét hallgattak, és énekeltek közösen. Volt ünnepi menü is: rántott hal és sült pulyka" - mondta Skrinyár Eszter.
A látogatás napján a katonák a családjukkal is kapcsolatba léphettek videotelefon segítségével. Az egyik katona például ezen keresztül pillanthatta meg először a gyermekét, aki már kiküldetése idején született.
Meglátogatta a kontingenst egy protestáns lelkész is, aki evangélikus istentiszteletet tartott a katonáknak. Skrinyár Eszter hozzátette, a katonák az ünnepek ideje alatt is folyamatosan ellátták a feladatukat.