Az al-Kaida vállalta a Benazir Bhutto elleni merényletet

InfoRádió / MTI
2007. december 28. 12:50
Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat pénteken jelentkezett a Benazir Bhutto pakisztáni ellenzéki vezető életét kioltó merénylet elkövetőjeként - jelentette az ARY pakisztáni kereskedelmi televízió. A volt miniszterelnököt az ország déli részén lévő Szindh tartományban, a Bhutto család mauzóleumában helyezték végső nyugalomra.

Az iszlámábádi kormány először azt állította: nem tud arról, hogy az al-Kaidának köze volna a terrorcselekményhez. Később azonban a pakisztáni belügyminisztérium is megerősítette, hogy "minden valószínűség szerint" a nemzetközi terrorszervezet áll az ellenzéki vezető megölése mögött.

Időközben pokolgépes merényletben meghalt a Pervez Musarraf államfőt támogató párt egyik képviselőjelöltje, továbbá két vagy három ember - a jelölt szimpatizánsai - a párt egyik választási gyűlésén az ország északnyugati részén található Szvat-völgyben - közölte a rendőrség.

Mohammed Mian Szumro ügyvezető pakisztáni miniszterelnök bejelentette, hogy a január 8-ára tervezett általános választásokat egyelőre nem halasztják el Bhutto meggyilkolása miatt. "Egyelőre úgy áll a helyzet, hogy a választásokat a korábbi bejelentésnek megfelelően megtartjuk, de ezzel kapcsolatban konzultálunk minden politikai párttal" - mondta újságírók előtt.

Apja mellett helyezték örök nyugalomra


Benazir Bhuttót Naudero városától néhány kilométerre egy apró faluban, apja - Zulfikar Ali Bhutto, a közép-ázsiai ország első demokratikusan megválasztott miniszterelnöke - mellett helyezték örök nyugalomra.

A miniszterelnöki tisztséget korábban kétszer betöltött, és a közelgő januári parlamenti választásokon ismét a hatalom csúcsaira emelkedni vágyó ellenzéki politikus csütörtökön merénylet következtében vesztette életét egy Ravalpindiben tartott választási gyűlésen. Holttestét péntekre virradóra katonai szállítógéppel szűkebb hazájába, a dél-pakisztáni Szindh tartományba vitték.

A gyászoló tömeg sírva és jajveszékelve fogadta, amikor Bhutto koporsóját a ház előtt kiemelték egy mentőautóból és bevitték az épületbe.

Zavargások a tartományban

Pervez Musarraf pakisztáni elnök, aki éveken át Benazir Bhutto politikai vetélytársa volt, a merénylet miatt háromnapos nemzeti gyászt rendelt el. Ezen idő alatt az iskolák és az üzletek is zárva tartanak majd.

Bhutto meggyilkolása miatt zavargások törtek ki Szindh tartományban; huszonhárom ember vesztette eddig életét. Gulam Mohamed Mohtaram, a tartomány belügyminisztere bejelentette, hogy a helyi kormány kérte a hadsereget: segítsen fenntartani a közrendet és a törvényességet Karacsiban, Haidarábádban, Mírpurhászban, Navábsahban és Gotkiban.

Szemtanúk szerint a hadsereg már meg is kezdte járőrtevékenységét Haidarábádban és Karacsiban. Haidarábádban mindenkit hazaküldenek a katonák az utcákról; noha nem hirdették ki hivatalosan, gyakorlatilag kijárási tilalom van érvényben - mondták szemtanúk nyugati tudósítóknak.