Nem szereztek abszolút többséget a bukott kormányfő szövetségesei

InfoRádió / MTI
2007. december 24. 10:41
Thakszin Sinavatra megbuktatott thaiföldi kormányfő szövetségesei szerezték meg a legtöbb képviselői helyet a vasárnapi parlamenti választásokon, de nem sikerült abszolút többséget szerezniük a törvényhozásban - derült ki a választási bizottság által hétfőn ismertetett eredményekből.

A Népi Erő Pártja (PPP), amely a száműzött miniszterelnök híveit tömöríti, a 480 fős parlamentben 232 helyet szerzett, azaz kilenc hellyel maradt el az abszolút többségtől.

A legfőbb rivális, a legrégibb thaiföldi politikai szervezet, a Demokrata Párt 165 mandátumot kapott, a maradék a többi öt pártnak jutott.

Thakszin Sinavatra, akit 15 hónapja buktattak meg katonai puccsal, külföldön keresett menedéket, miután korrupcióval vádolták meg, és azzal, hogy veszélyt jelent a monarchiára.

Szövetségese, a PPP-t irányító Szamak Szundaravedzs vasárnap bejelentette: koalíciós kormányt alakít és a többi párt felszólította, csatlakozzanak hozzájuk.

A politikus hozzátette: azon munkálkodik majd, hogy visszatérjen Thaiföldre Thakszin Sinavatra és végső soron kegyelmet kapjon. Ez év májusában a katonai junta által kinevezett bíróság ugyanis öt évre eltiltotta minden politikai tevékenységtől Sinavatrát.