Izrael 750 lakást épít 2008-ban két ciszjordániai zsidó településen

InfoRádió / MTI
2007. december 23. 12:56
Izrael 740 lakást épít 2008-ban két ciszjordániai zsidó településen - jelentette be vasárnap Rafi Ejtan, a jeruzsálemi ügyek minisztere.

Az izraeli építési minisztérium 2008-as költségvetésében 500 lakást terveznek a kelet-jeruzsálemi Har Homa kerületben, valamint a további 240-et város tőszomszédságában fekvő Maale Adumimban, az egyik legnagyobb ciszjordániai kolóniában. A döntés árnyékot vethet a novemberi annapolisi közel-keleti békekonferencián elhatározott izraeli-palesztin tárgyalásokra.

Ejtan az izraeli katonai rádióban hangsúlyozta: Har Homa éa Maale Adumim Jeruzsálem része és Izrael soha nem tett ígéretet arra, hogy leállítja le az ottani építkezéseket.

Izrael az 1967-es hatnapos háború után annektálta Jeruzsálem keleti felét és bár ezt a nemzetek közössége soha nem ismerte el, szándékai szerint megtartaná egy, a palesztinokkal kötendő békeszerződés után is, a jelenleg több mint 30 ezer lakosú Maale Adumimmal együtt. Az izraeli kormány azt állítja, hogy az Annapolisban felújított közel-keleti "útitervben" szereplő település-befagyasztások nem vonatkoznak a kelet-jeruzsálemi építkezésekre.

Száeb Erekát, a palesztin tárgyalóküldöttség tagja szerint Izrael "teljesen destruktív politikát folytat" az egyre újabb település-expanzióval és ezzel elszabotálja a békefolyamat felújítására irányuló törekvéseket.

Az új építkezések híre az elmúlt hetekben az Egyesült Államok rosszallását is kiváltotta. Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter úgy vélekedett, hogy azok "nem segítenek a bizalomépítésben" Izrael és a palesztinok között.

Ciszjordániában mintegy 270 ezer zsidó telepes él, többségük nagyobb tömbökben.