A japán kormány szóvivője szerint a földön kívüli lények igenis léteznek. Macsimura Nobutaka erről szokásos sajtótájékoztatóján beszélt.
A riporterek hangos nevetésben törtek ki, amikor a japán kormány szóvivője az idegen lények létezését megemlítette.
Az ügy előzménye, hogy a kabinet korábban egy nyilatkozatot adott ki, amelyben közölte: nem tud arról, hogy bárhol is azonosítatlan repülő tárgyakat láttak volna.
A közlemény az egyik ellenzéki törvényhozó felvetésére válaszolt, aki nyomozást sürgetett a szerinte folyamatosan érkező UFO-észlelések ügyében.
A kormány csak ilyen sablonos választ tud adni - mondta Macsimura Nobutaka. A szóvivő ezután - nyilvánvalóan viccelődve - hozzátette: személy szerint hisz a földön kívüli lények létezésében.
Nem mondhatok többet, de máskor is örömmel fogadom az ilyen kérdéseket - közölte a szóvivő.