Bár a gazdaságkutatók szerint a kelet-európai munkavállalók bevándorlása fellendítette Nagy-Britannia gazdaságát, a folyamat hátrányos következményekkel is járt a szigetország lakóira nézve: csaknem 100 ezer, 18 és 24 év közötti brit fiatal veszítette el a munkáját. A folyamat másik következménye, hogy általában mérséklődött a bérnövekedések üteme.
Nagy-Britanniába 1997 óta csaknem 1,5 millió külföldi munkavállaló érkezett, közülük sokan Európa keleti feléről jöttek az elmúlt három évben, az unió 2004-es bővítése óta. Ezek az emberek pedig 40 százalékkal olcsóbban vállalnak munkát, mint amennyit egy brit kérne ugyanazért a feladatért.
A gazdaságelemzők ezzel együtt úgy látják: a munkaerőpiac megnyitásának jó hatása volt a gazdaságra, például azzal, hogy mérséklődött az infláció. Ennek köszönhetően csökkentek a kamatok, ami azért előnyös, mert a legtöbb család hatalmas összegeket, több ezer fontot fordít egy évben jelzálogkölcsönének törlesztésére.
Az Ernst & Young's felméréséből az is kiderül, hogy ha a bevándorlás a jelenlegi ütemben folytatódik, azaz évente csaknem 190 ezer munkavállaló érkezik az országba, akkor a gazdasági növekedés 3 százalékos is lehet, míg a bevándorlók nélkül a szám csak 2,2 százalék lenne.