Radical Riberio filmrendező elmondása szerint egy krimit forgattak az angolai főváros, Luanda egyik elővárosában.
A szerencsétlenül járt két színésznél - a szerepnek megfelelően - fegyver volt, igaz, töltetlen.
A helyszínre kiérkező rendőrök azonban valódi bűnözőknek vélték őket, és lőni kezdtek rájuk.
Radical Riberio elmondta, hogy a rendőrök egy platós kisteherautóval érkeztek a helyszínre, és kis távolságból azonnal tüzelni kezdtek mindenkire.
Addig lőttek, amíg rájuk nem kiáltottam: kérem, ne lőjenek, ez egy filmforgatás - tette hozzá.
Elmondása szerint a rendőrök ezután segítségnyújtás nélkül hagyták el a helyszínt.
Az angolai hatóságok egyelőre nem kommentálták az eseményt. A rendező azt mondta, hogy a forgatáshoz minden szükséges engedélye megvolt.
Hanganyag: Szvetnik Endre (London)