Összeverekedtek a kormányküldöttségek tagjai

InfoRádió / MTI
2007. december 13. 08:57
Rövid időre félbeszakadtak a közös halászati övezetről szóló Korea-közi tárgyalások, miután az északi és a déli küldöttség két tagja összeverekedett.

Az egyik északi küldött éppen egy olyan diát akart bemutatni, amelyen a saját javaslatukat ábrázoló térkép volt látható. A tárgyalások egyik dél-koreai résztvevője azonban odarohant hozzá és megakadályozta ebben.

Ezt szóváltás, majd dulakodás követte. Ro Mu Hjon dél-koreai államfő és Kim Dzsong Il észak-koreai vezető októberben állapodott arról meg, hogy közös halászati övezetet hoznak létre a két ország között a tengeri határ kérdésében fennálló vita megoldásaként.

A jelenlegi, elhúzódó tárgyalások tárgya az, hogy az 1950-53-as koreai háború után megállapított, és Phenjanban el nem ismert tengeri határ térségén belül hol terüljön el az övezet.

Dél-Korea javasolta, hogy a határ két oldalán terüljön el a zóna, Észak-Korea pedig következetesen ragaszkodik ahhoz, hogy a határtól délre jelöljék ki azt.