A nyolcvanas években Nagy-Britannia még azzal játszott szerepet a hidegháború lezárásában, hogy Margaret Thatcher miniszterelnök felkarolta a Nyugaton kezdetben még ismeretlen Mihail Gorbacsovot.
Mára, az új hidegháborúként emlegetett időszakra, azonban ismét különösen hűvössé vált az orosz-brit viszony.
A BBC orosz adása már jó ideje nem sugározhat URH-frekvencián, és a Putyin elnököt nemzeti hősként ünneplő Nasi ifjúsági mozgalom, ahol teheti, megzavarja a brit nagykövet munkáját.
Nem az enyhülés irányába mutató lépés az sem, hogy a többi között tanulmányi ösztöndíjakat kiutaló és a brit kultúra terjesztésével foglalkozó British Council januártól kénytelen lesz bezárni Moszkván kívüli irodáit.
Moszkvai külügy: a British Council törvénysértő módon működik
Az orosz külügyminisztérium szerint a British Council tevékenységét egy máig sem aláírt kétoldalú egyezménynek kellene szabályoznia, amely előírná, hogyan nyithatnak a felek a másik országban kulturális és oktatási központokat.
Mihail Kaminyin, az orosz külügy képviselője azt mondta: az Oroszországban a kilencvenes évek óta működő brit szervezet úgy nyitott meg 15 regionális irodát, "hogy nem kapott, de nem is kért engedélyt erre".
Azzal, hogy például Jekatyerinburgban és Szentpétervárott a brit konzulátuson működik, a szervezet megsérti a konzuli tevékenységről szóló Bécsi Konvenciót - mondta.
A Litvinyenko-ügy közvetett áldozata?
A britek ugyanakkor egy 1994-es kétoldalú kulturális egyezményre hivatkoznak, ám az orosz külügy szerint az csak "keretmegállapodás" és nem teljes értékű egyezmény.
A RIA-hírügynökségnek nyilatkozó orosz külügyi illetékes szavaiból ugyanakkor kiderült, hogy Moszkva a Litvinyenko-gyilkosság miatt kirobbant vita, és brit szankciók miatt "keményített be" - az elmérgesedett helyzet ugyanis úgymond "megszakította az egyezmény megalkotására tett erőfeszítéseinket" - fogalmazott Kaminyin.
Nagy-Britannia máig eredménytelenül követeli az egykori FSZB-tiszt londoni meggyilkolásával vádolt, és immár parlamenti képviselő, Andrej Lugovoj kiadatását, és ezért kiutasított négy orosz diplomatát. Az oroszok hasonló módon válaszoltak.
Korábban az adótörvények megsértésével vádolták a briteket
A British Councilnek egyébként korábban is meggyűlt a baja az orosz hatóságokkal.
Egy évvel ezelőtt kénytelen volt leállítani az angol nyelv oktatását. Rendezetlen státusza miatt 2004-ben az orosz adóhatóság csapott le rá, amely szerint a tanács kereskedelmi tevékenységet folytatott.
A British Council a követelt adók megfizetése után egy ideig nyugodtan folytathatta tevékenységét.