Ismét Iránban vizsgálódik a NAÜ

InfoRádió / MTI
2007. december 9. 14:15
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) újabb küldöttsége érkezett Iránba, hogy tisztázza az atomprogrammal összefüggő, eddig megválaszolatlan kérdéseket. A hivatalos megbeszélések holnap kezdődnek és az ellenőrzés a tervek szerint három napig tart majd.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség munkatársai korábban az urándúsításra alkalmas centrifugákat vizsgálták, most pedig arra szeretnének választ kapni, hogy honnan származnak azok az uránrészecskék, amelyek radioaktív sugárzást bocsátanak ki a teheráni műszaki egyetemen.

A NAÜ főigazgatója a múlt hónapban azt mondta: továbbra sem tartja teljes mértékben megfelelőnek Irán együttműködését a nukleáris ügyekben.

Mohamed el-Baradei úgy fogalmazott: hivatala még most sem tudja egyértelműen megállapítani, hogy az iráni atomprogramnak vannak-e katonai céljai.

Teherán korábban többször azt hangsúlyozta: urándúsítási tevékenysége kizárólag békés célokat szolgál.