Egy kétnapos "maratoni" tárgyalás után végre egyezségre jutottak a színházi dolgozók, a producerek és a színházak, így a keleti parton csütörtökön véget ért a szórakoztatóipar háttérmunkásainak sztrájkja, akik a munkabeszüntetéssel azt akarták elérni, hogy a színházak rögzítsék munkakörülményeiket.
November 10-én nyolc kivételével minden Broadway produkció átmenetileg bezárta a kapuit, ezt megelőzően ugyanis a csaknem három hónapos tárgyalások alatt sem született megnyugtató egyezség a színházi dolgozók számára.
Az Amerikai Színházak és Producerek Szövetségének képviselője szerint megnyugtató megállapodás született - amelynek részleteiről nem szólnak a hírak -, a legpozitívabbnak azonban azt értékelte, hogy folytatódhatnak az előadások.
A színházi dolgozók szakszervezetének vezetője is úgy vélte: ideje volt újra elindítani a világ legnagyobb szórakoztatóiparát.
A becslések szerint a munkabeszüntetés naponta csaknem 2 millió dolláros (350 millió forintos) veszteséget jelentett a New York-i színházaknak.
November eleje óta szintén sztrájkolnak a forgatókönyvírók az Egyesült Államokban, velük azonban még nem született megegyezés.