Vlagyimir Putyin szerint sok hasznos, de sok demagóg és üres ígéret is elhangzott a választási kampányban. "Tartózkodunk attól, hogy értékeljük a szavazók megnyerését célzó módszereket" - mondta, majd az oroszok milliói által nézett televíziós beszédben saját elnökségének eredményeit kezdte dícsérni.
"Nő a gazdaság, ha lassan is, de csökken a szegénység, fellépünk a bűnözés és a korrupció ellen. A terrorizmusra döntő csapást mértünk, még akkor is, ha súlyos árat fizettünk érte" - fejtegette.
Elnöki üzenet: amit elértem, az a pártom folytathatja csak
Természetesen a munka nehéz volt és nem mentes a hibáktól - folytatta Vlagyimir Putyin, kerülve, hogy megemlítse: ki is követett el hibákat. De emlékezzünk rá, milyen gödörből kellett kirángatni az országot - figyelmeztetett.
Az államfő ezek után - a hivatala miatt elvárható távolságtartást mellőzve teljesen természetes hangnemben azt kezdte ecsetelni, hogy miért kell az Egységes Oroszország pártra szavazni a hétvégén, amelynek ő vezeti a listáját.
Lehet, hogy demokratikus a voks, de Putyin szerint nincs alternatíva
Ha az állampolgárok méltóságban akarnak élni, akkor nem szabad hagyni, hogy olyanok térjenek vissza a hatalomba, akik egyszer már majdnem a szakadékba vezették az országot, akik meg akarják változtatni a nép által támogatott irányvonalat, és akik vissza akarják hozni a megalázottság, függőség és szétesés időszakát.
Az elnök beszéde végéhez közeledve név szerint is megemlítette az Egységes Oroszország pártot és felszólította a nézőket, hogy erre a politikai erőre szavazzanak.
Az elnök megy is marad is
Közvéleménykutatások szerint a párt nagy többséggel nyeri majd meg a választást, nem kis mértékben azért, mert a pártprogramot "Putyin programjának" nevezte el.
A rendkívül népszerű államfő közben kizárta, hogy kihasználná azokat a jogi kiskapukat, amelyek segítségével sorrendben harmadszorra is elnök lenne. Mostani beszédével is jelezte ugyanakkor, hogy mandátuma lejárta után nem húzódik a háttérbe.