Kiváltképpen az üzemanyag és az élelmiszerek árának emelkedése vezetett a 3 százalékos inflációhoz. Közel másfél évtizede nem volt ilyen arányú a drágulás üteme Németországban.
A tél beállta előtt szinte példa nélkül emelkedett a fűtőolaj ára. A központi statisztikai hivatal most közétett jelentéséből kitűnik, hogy a múlt év novemberéhez viszonyítva az áremelkedés 26 százalékos.
Nem sokkal jobb a helyzet az élelmiszereket illetően sem; itt az általános drágulás 7 százalékos volt, s ez szintén hozzájárult a mindennapi kiadások jelentős emelkedéséhez.
Szakértők az élelmiszerárak felszökését a nemzetközi kereslet fellendülésére vezetik vissza, és emlékeztetnek arra, hogy a globalizáció együtt jár az árak gyors változásával.
Némileg fékezőleg hatott viszont az inflációra az utazási költségek 6 és fél százalékos csökkenése.
A karácsonyi vásár kilátásait azonban erősen beárnyékolja az infláció emelkedése. Mindez kihat a fogyasztói bizalom visszaesésére is, a legfrissebb előrejelzések alapján a németek már távolról sem a kora ősszel jósolt költekezési kedvvel készülnek a karácsonyra.
Hanganyag: Vincze András (München)