Az előzetes adatok alapján az RMDSZ két képviselőt küldhet az európai törvényhozásba. Egyikük, Frunda György hangsúlyozta: dupla sikerként könyvelik el, hogy mandátumokhoz jutottak, mivel - mint mondta - a független jelöltként induló Tőkés László fő célja az volt, hogy kiüsse az RMDSZ-t.
"Ezt többször is elmondta, ezért azt, hogy bejutottunk, és a püspök úrnak nem sikerült kiütnie minket, dupla sikernek értékelem" - tette hozzá.
Frunda György szerint a református püspök egy évvel a romániai önkormányzati és parlamenti választások előtt így akarta gyengíteni a Romániai Magyar Demokrata Szövetség pozícióit.
Az RMDSZ képviselője elmondta azt is: ha Tőkés László elfogadta volna az RMDSZ ajánlatát, hogy a szövetség listáján, a második helyen gyűjtse a szavazók támogatását, akkor most 5 romániai magyar képviselő jutott volna mandátumhoz három helyett.
Frunda György hozzátette azonban, hogy mindenképpen tárgyalnának a püspökkel, és azokkal a csoportokkal is, amelyek a romániai magyarság javát szolgálják.
A politikus beszélt még arról is, hogy az Európai Parlamentben nemcsak a magyarokat, hanem Románia minden kisebbségét képviselni fogják, és el akarják érni a Romániának kiosztott termékkvóták növelését, valamint a környezetvédelmi és kulturális örökség védelmére szolgáló támogatások emelését.
Hanganyag: Németh Zoltán