Washington azzal akarja megbékíteni Moszkvát, hogy konkrét ajánlatot küldött arról, miként működhetne együtt a két atomhatalom a rakétavédelem terén.
Cserébe George Bush elnök azt reméli, hogy Oroszország belenyugszik a határai közelébe telepítendő elfogórakéták és távolabbra, Csehországba szánt radarállomás tervébe.
Az amerikaiak szeretnék elérni azt is, hogy Moszkva ne függessze fel a hagyományos fegyverzetek korlátozásáról szóló, úgynevezett CFE-egyezményt, amelyet a NATO az orosz katonaság moldovai és korábbi, grúziai jelenléte miatt nem ratifikált.
Végre írásban is megvan az amerikai ajánlat
Tudósítók szerint a most átadott ajánlatokról több kétoldalú találkozón már szó volt, de Moszkva írásban akarta látni őket, mielőtt hajlandó lenne továbbtárgyalni a kérdésben.
Az ajánlat szövegét nem tették közzé, de Condoleeza Rice amerikai külügy- és Robert Gates védelmi miniszter közelmúltbeli moszkvai tárgyalásain elhangzott az, hogy integrálnák a NATO és az orosz rakétavédelmi rendszert.
Közös NATO-orosz védelmi ernyő?
Ez azt jelentené, hogy Oroszországra és a nyugatra is kiterjesztenék a rakétavédelmi pajzsot. Washington felajánlotta azt is, hogy az orosz szakértők rendszeresen ellenőrizhessék a lengyel területre tervezett amerikai támaszpontot, ahol tíz elfogórakétát állítanának hadrendbe.
Az amerikaiak hajlandók lennének késleltetni a rendszer aktiválását addig, amíg nyilvánvalóvá nem válik, hogy Irán el tudja érni Európát ballisztikus rakétáival.
Putyin egy korábbi javaslata az volt, hogy a felek közösen használjanak egy az oroszok által bérelt azeri radarállomást.
Elmaradt az azonnali "nyet"
Moszkvai hírek szerint az oroszok pozitívan fogadták a késleltetett üzembehelyezésről szóló javaslatot, de ragaszkodnak ahhoz, hogy a rendszer aktiválásának feltételeit egy szerződésben rögzítsék.
Sorok között: vajon alkut vetít-e előre a nagykövet nyilatkozata?
William Burns Washington moszkvai nagykövete egy csütörtökön publikált interjúban a kompromisszumkeresésre helyezte a hangsúlyt. Burns azt mondta a Novaja Gazétának, hogy "bizonyos lehetőségek vannak nézőpontunk megváltoztatására egyes biztonsági kérdésekben".
Bár a CFE-egyezményről szóló amerikai ajánlat részleteit nem hozták nyilvánosságra, Burns azt mondta, szeretné, ha a felek "előre tudnának lépni a kérdésben".